Fontos információk a megállító táblák kihelyezésével kapcsolatban!

A megállító táblák remek választásnak bizonyulnak, ha vásárlóinkat tájékoztatni vagy valamilyen irányba terelni szeretnénk, esetleg vásárlásra buzdítanánk őket. Kisebb és nagyobb méretben is rendelhetőek, formára is kérhetünk különbözőeket. Az effajta megállító tábla kiváló eszköz, hiszen felkelti az érdeklődését az arra járóknak, így nagyobb az esély arra, hogy betérnek akár egy étterembe, bevásárlóutcába, boltba vagy egy szórakozóhelyre.

A reklámtáblák főleg az érintett épületek, boltok bejáratánál vannak kihelyezve vagy azok közelében, általában a nyitvatartási idő kezdetétől egészen zárásig.

Milyen engedélyek szükségesek ahhoz, hogy a megállító tábla kint lehessen?

Mivel az üzletek előtti területek túlnyomórészt már közterületnek számítanak, ezért az önkormányzathoz szükséges benyújtani a közterület-használati engedélyt. Egyes városokban szigorúbban szabályozzák a kihelyezést, amit az egységes városkép megőrzése érdekében tesznek. Gyakori, hogy az 1 nm alatti táblákhoz nem szükséges az engedély, de ezt pontosan az illetékes önkormányzat tudja biztosan megmondani, ezért minden esetben célszerű tájékoztatást kérni.

A kérelem benyújtásakor meg kell mondanunk, hogy mekkora területet, azaz hány négyzetmétert foglal majd el a tábla a közterületből, jellemzően meg van szabva, hogy mekkora lehet a maximum. Az önkormányzat felé fizetendő havidíjat meghatározza, hogy a település központi vagy ettől távolabbra eső részéről van-e szó.

A megállító táblát rendezvényeken is lehet használni, ilyenkor elegendő a kiállítási hely bérleti díját megtéríteni, de a táblát csak úgy lehet kihelyezni, hogy másokat az ne zavarjon és ne gátoljon a közlekedésben.

Megállító táblákból kültérit és beltérit egyaránt rendelhetünk, a lényeg, hogy olyat válasszunk, ami magas minőséget képvisel, biztonságos és stabil.

Add Your Comment

You must be logged in to post a comment.