Az emberiség történetének nagy részében nem léteztek modern térképek, mobilalkalmazások vagy digitális segédeszközök. A tájékozódást a természet jelenségei, az időjárás, a Nap és mindenek felett a csillagok segítették. Az éjszakai égbolt volt az első olyan „útmutató”, amely mindenhol ott volt, mindenki számára ugyanúgy ragyogott, és stabil, kiszámítható támpontként szolgált. A vándorok, hajósok és nomád népek előbb tanulták meg olvasni a csillagképeket, mint bármilyen térképet, és ezek a mintázatok évszázadokon keresztül megbízható iránytűként szolgáltak. A legismertebb csillag, amelyhez szinte minden korai kultúra igazodott, a Sarkcsillag volt. Az északi égbolt szinte mozdulatlan fénypontja mindig megmutatta, merre van az észak, így a világ számos pontján ezt tekintették a helyzetmeghatározás alapjának. Az ókori hajósok képesek voltak több ezer kilométeres utakat megtenni pusztán az égbolt alapján, és ez ma is lenyűgöző teljesítménynek számít.
