A legelterjedtebb anyagmozgató eszközök!

Author: | Posted in Raktártechnika No comments

Az anyagmozgatás talán az egyik legrégebbi probléma, aminek könnyítésén már az őskor óta „dolgoznak”. Nem találni az emberi történelemben olyan időszakot, amikor nem kellett nehezebb tárgyakat, anyagokat elmozdítani egyik helyről a másikra. Szerencsére az anyagmozgatás rengeteget fejlődött az évszázadok alatt és már akár több tonnát is tudunk szállítani egy kar segítségével. Ebben a cikkben a legfontosabb anyagmozgató eszközöket mutatom be, melyek alapjaiban változtatták meg a tehercipeléssel járó munkát.

 

Molnárkocsi

A „békák” mellett talán ez a legtöbbet használt anyagmozgatást segítő eszköz. Egy molnárkocsi már a legtöbb esetben elengedhetetlen eszköz, ha kisebb súlyok szállításáról van szó. Számos fajtája létezik, melyek a szállítmányozás más és más területén segítenek. Az általános kialakítású molnárkocsikkal a legtöbb esetben áruházak feltöltése közben találkozhatunk, mivel kiválóan alkalmasak rekeszek és egyéb kisebb méretű négyszögletes áruk szállítására. Az összecsukható molnárkocsik ott segítenek a legtöbbet, ahol helyszűke áll fenn. Léteznek még székszállító, abroncsszállító, palackszállító és gumiszállító molnárkocsik is.

Lépcsőzős molnárkocsi

 

Szállító kocsi

Szinte bárhol használható, ahol több darab kisebb méretű tárgyat kell szállítani. Legtöbbször összeszerelő üzemekben, gyártósorok mellett, illetve raktárakban találkozhatunk szállító kocsikkal. Ezeknek az eszközöknek is számos alfaja létezik, melyek mind egy adott problémát oldanak meg. A legelterjedtebb típus, vagyis a hagyományos kocsik mellett még gyakoriak az összecsukható, raklapszállító, alkatrész tároló, tálaló, polcos, lap és üvegszállító, valamint a szerszámszállító kocsik.

Szállító kocsi

 

Raklapemelő béka

A logisztikai munka koronázatlan királya. Járjunk bárhol is a világban, egy raktárban biztosan találunk legalább egy darab raklapemelő békát, mely a raklapok szállítását teszi egyszerűvé és még akár rollernek is használhatjuk, bár a műszakvezető ezt biztosan nem nézné jó szemmel. Hivatalos neve villás raklapemelő, átlagos maximális teherbírása pedig 2 tonna, ami egy igencsak szépen megpakolt raklapot jelent. A hagyományos kézi raklapemelők mellett már egyre gyakoribbak az elektromos villás raklapemelők, melyek nagy előnye, hogy nem csak a földön lévő raklapok szállítására alkalmas, hanem akár a polcokról is levehetjük a kívánt árut. Ha egy raktárban nincs targonca, akkor elengedhetetlen kellék az elektromos villás raklapemelő.

 

Ezek lettek volna a legelterjedtebb anyagmozgatást segítő eszközök, melyek a legtöbb raktárban, összeszerelő üzemben, élelmiszeriparban, illetve a költöztetésben megtalálható. Született már egy cikk a lépcsőzős molnárkocsikról, érdemes azt is elolvasni!

Add Your Comment

You must be logged in to post a comment.