Hónap: 2021 február

  • Mik is pontosan az okos otthonok?

    Az okos otthonok világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, hazángkan is számos háztartás dönt úgy, hogy ingatlanjaikat automatizált szisztémára építik fel. Rengeteg megoldás közül választhatnak az érdeklődők, éppen ezért a különféle rendszereknek célszerű alaposan utána néznünk, továbbá figyelembe kell vennünk a bővíthetőséget és a kompatibilitást. Statisztikai adatok alapján Amerikában már 2016-ban az otthonok 50%-ban volt valamilyen otthonautomatika, illetve Németországban is meghaladta a 40%-ot.

    Az okos otthonok megteremtik a maximális biztonságot.

    Az okos otthon olyan automatizált rendszert jelent, amelyben az elektromos eszközök igazodnak szokásainkhoz és ennek megfelelően működnek, így nagyban szolgálják kényelmünket, ezzel megkönnyítve a mindennapokat. Tehát az elektromos eszközök működését automatizálhatjuk, szabályozhatjuk, távolról ellenőrizhetünk dolgokat és vezérelhetjük is. A technológia rohamos fejlődésének köszönhetően egy idő után elvárás lesz a társadalom számára, hogy az egyes eszközök egy gombnyomásra vagy hangparancsra működésbe lépjenek.

    Mi az okos otthonok fő célja?

    A fő cél egy okos otthon tekintetében a biztonság, kényelem megteremtése és a költségek, kiadások csökkentése. Rengeteg felhasználási lehetőség közül van módunk választani, tehát mondhatni nincs két egyforma okos otthon, éppen ezért a telepítés előtt a szakemberek a lakók igényeit térképezik fel, ez általában személyes konzultáció keretein belül történik.

    Az okos otthonok a világ bármely részéről irányíthatóak, csupán egy okostelefonra vagy tabletre van szükségünk, így egy nyaralás alkalmával is könnyen ellenőrizhetjük, hogy minden rendben van-e. Télen pedig nem kell többé hideg lakásba érkeznünk, akár már a megérkezést megelőző napon távolról beizzíthatjuk a fűtést.

    Az okos otthon rendszerek azonnal értesítik a felhasználót, ha tűzveszélyt, gázszivárgást vagy csőtörést érzékelnek, ezáltal a nagyobb károk elkerülhetőek. Akkor is kapunk értesítést, ha illetéktelenek szeretnének bejutni a házba, közben a biztonsági kamera képeit is láthatjuk.

    Figyelemmel követhetjük az elektromos eszközeink fogyasztását is, ezt a rendszerekbe beépített energiagazdálkodási funkciók teszik lehetővé.

    A jövőben egyre csak bővülnek majd az épületautomatizálásra megoldások, így bőven lesz miből választanunk, ha okos otthont szeretnénk.

  • Népszerű gyerekkönyvek 2021-ben

    A mesék felolvasását már egészen pici korban célszerű elkezdenünk, a legjobb, ha a baba születésétől kezdve rendszeresen olvasunk meséket. Ez nagyban meghatározza, hogy a későbbiekben mennyire szeret majd olvasni, ezen kívül számtalan jótékony hatással van a fejlődésére nézve is. Vizsgálatok azt is kimutatták, hogy azok a gyerekek, akiknek folyamatosan olvasnak a szülők, másfél évvel előzik meg a nyelvi fejlettségben azokat, akiknek nem igazán, vagy ritkán olvastak fel, ez pedig az iskolába kerülés alkalmával kiderül.

    Az olvasás jótékonyan hat a gyerekek vizuális fejlődésére.

     

    Milyen előnyei vannak még?

    Az nem elegendő, ha a gyermek csupán tv-ben, vagy számítógépen nézi a meséket, ugyanis ekkor nem fejlődik ki a belső képalkotás, mivel a képeket ekkor készen kapja. A mese fejben történő lejátszása akkor alakul ki, ha rendszeresen olvasunk neki vagy, ha ő mondja fejből kedvenc történeteit. Ennek a folyamata ráadásul nyugtatóan hat, relaxál. Éppen ezért van az, hogy még az elalvás előtti pillanatokban, még a felpörgött gyerkőc is lenyugszik és álomba szenderül a mese hallatán. A történetekből a gyermek annyit képzel el, ami még nem félelmetes számára, tehát nyugodtan olvashatunk neki olyat, amit felnőtt fejjel kissé ijesztőnek találunk, mint például a napjainkban is közkedvelt klasszikus népmeséket, vagy a Grimm testvérek történeteit.

    Mikor és mit olvassunk?

    A csecsemők nem is a mese olvasást igénylik, ebben a korban, inkább a szülőkkel való közös könyvnézegetés a meghatározó, lehetőleg minél színesebb és tartalmasabb képekkel. Így hamar megismerkedhetnek az állatokkal, járművekkel és még sok minden mással. 2 éves körüli gyerekeknek ideális a Boribon sorozat, esetleg a Kis vakond kalandjai, tehát a rövid, ugyanakkor lényegre törő, bő mondanivalójú klasszikusok. Ebben a korban jellemző, hogy ugyanazt a mesét estéről-estére kérik, ez megnyugtatja őket. Óvodás korra már megérnek a bonyolultabb eseményeket tartalmazó mesékre, mint mondjuk a Hamupipőke vagy a Pinokkió, de tündérmesék is jöhetnek. 5-6 éveseknek már olvashatunk olyanokat, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy ki a jó, és ki a rossz. Innentől kezdve pedig a határ a csillagos ég.

    Az említettek napjainkban is népszerű gyerekkönyvek, amelyek a legtöbb könyvesboltból beszerezhetőek, akár online is.