Hónap: 2020 április

  • Vámügyintézés 2020-ban

    A vámügyintézés egy rendkívül összetett feladat, nagy tapasztalatot és sokrétű jogi ismereteket igényel. Az Európai Unió 1968-ban hozta meg az első olyan rendeletet, amely egységesen kezeli a közösségbe érkező áruk megvámoltatását. Ennek célja az volt, hogy könnyebb legyen az európai vállalkozásoknak a kereskedelem, illetve, hogy szabályozott módon védje az itt működő cégeket.

    A vámuniót úgy kell elképzelni, mintha a tagországok vámhatóságai egyetlen hatalmas szervezet lennének, és ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk, ugyanazokat a törvényeket és előírásokat kell betartaniuk.

    Az importra érkező termékek esetében a fő szabály, hogy azok összértéke alapján határozzák meg a vám mértékét, illetve azt is figyelembe kell venni, hogy milyen célból érkezik egy tagországba a szállítmány. Más értékhatár vonatkozik például a házasságkötés, vagy a magáncélból rendelt áruk esetén.

    Az sem mindegy, hogy magánszemélytől érkezik egy csomag, vagy külföldi székhelyű kereskedőtől. Például, ha egy rokon küld ajándékot az itt élő családjának, akkor a 2020-ban hatályos jogszabály szerint 45 euró értékig nem kell vámot fizetni. Ha viszont Magyarországra egy cégtől rendelünk valamit, akkor az összeghatár már csak 22 euró.

    Vámügyintézés kereskedőknek

    Természetesen nem a magánszemélyeknek érkező, vagy az általuk feladott áruk mennyisége adja a vámügyintézés nagyobb hányadát, hanem a kereskedők által lebonyolított szállítmányozások. Az esetükben a beérkező, és az exportra szállított termékek tekintetében is jellemzően meg kell fizetni a vámot. A törvények szerint minden olyan vámárut be kell jelenteni a vámhatóságnak, amely átlépi a vámhatárt.

    A vámügyintézés a következő lépésekből áll: vámeljárás (amely lehet egyszerűsített is), vámvizsgálat, vámbiztosíték nyújtás, vámfelügyeleti ellenőrzés, vám (és egyéb adók, áfa) megfizetése. Mint látható, a folyamat nagyon összetett, ezért mindenképpen érdemes szakértő segítséget igénybe venni vámügyintézés során.

  • Milyen ágyneműgarnitúrát válasszunk?

    A gyapjú már évszázadok óta bizonyította, hogy mennyire kiváló anyag. Napjainkban számos dolog készül gyapjúból, többek között ruhák és ágyneműk is. A rossz minőségű ágynemű bizony hatással van arra, hogy miként alszunk. Az alvás akkor lesz maradéktalanul pihentető, ha az ágynemű is megfelelő. A merino gyapjú tökéletesen alkalmas az év bármely szakában, hiszen megannyi pozitív hatással bír. Most összeszedtük a legfontosabb információkat, amelyeket az említett anyagról tudni érdemes.

    Mit kell tudni a merino gyapjúról?

    A merino gyapjú paplan és gyapjú párna ideális a fázósabb egyéneknek, főleg azoknak, akiknek mondjuk mindig hideg a lába. Az anyag remek hőszigetelő, ez annak köszönhető, hogy a gyapjúszálaknak az alakja göndör és fodros, így több levegőt képesek tárolni. Ez teszi lehetővé, hogy senki se fázzon, a meleg garantáltan bent marad és attól sem kell tartani, hogy füllesztő lesz. Tehát a merino gyapjú és gyapjú párna nagyon jó légáteresztő képességgel bír. Arra figyeljünk, hogy a szálak minél hullámosabbak legyenek, mert annál jobb a minőség.

    Gondot okoz az éjszakai izzadás?

    Sok embernél problémát jelent, hogy jelentősen megizzad az éjszaka folyamán. A merino gyapjú párna és paplan maradéktalanul felszívja a nedvességet, ezáltal az izzadságot is, ráadásul mindezt úgy, hogy magát az anyagot nem érezzük nedvesnek. A nedvesség majd folyamatosan elpárolog az anyagból.

    A gyapjú paplan és párna meglehetősen puha tapintású és súlyra sem nehéz egyik sem. A párnán kényelmes feküdni ős jó érzés a takaróval betakarózni.

    A merino gyapjú az egészségünkre is fantasztikus hatást gyakorol!

    Enyhíti a reumás panaszokban szenvedők tüneteit, serkenti a vérkeringésünket. Ez főleg a benne található viasznak, más néven lanolinnak köszönhető. A gyapjú természetes öntisztuló képessége miatt az asztmában és allergiában szenvedők számára is ideális, nem okoz légúti irritációt, mivel a por nehezen telepszik meg benne. Éppen ezért elmondható, hogy antiallergén hatású.

    Felnőtteknek és gyermekeknek is célszerű merino gyapjú takarót és párnát választani, hogy az éjszakai alvás garantáltan pihentető legyen a család minden tagjának!

  • Álmodd meg egyedi üveg zuhanykabinod!

    A modern otthonokban a fürdőszoba is meglehetősen látványos. Az egyedileg megépített zuhanykabinok rendkívül különlegessé varázsolják a környezetüket. Még exkluzívabb hatás érhető el, ha a zuhanykabin üvegből készül.

    Az egyedi üveg zuhanykabin rendkívül mutatós.

    Sokan azért félnek üveg zuhanykabint építtetni, mert attól tartanak, hogy nem biztonságos, ami egyáltalán nem igaz, hiszen rendkívül vastag üvegből készítik, ami ráadásul többrétegű. Az egyedi üveg zuhanykabinnak köszönhetően a fürdőszoba sem lesz balesetveszélyes, mert nem fröccsen ki a víz a csempére, nem úgy, mint a zuhanyfüggönnyel ellátottak esetében.

    A fürdőszoba nem csak arra szolgál, hogy tiszták legyünk, hanem arra is, hogy egy hosszú és fárasztó nap után feltöltődjünk. Az egyedi üveg zuhanykabin által olyan, mintha saját kis külön wellness részlegünk lenne. Az üveg zuhanykabinok belseje csúszásmentes.

    Milyen előnyei vannak még az egyedi üveg zuhanykabinoknak?

    Másik előnye ennek a megoldásnak, hogy rendkívül egyszerűen tisztítható a zuhanykabin felülete, ráadásul nem tapad meg rajta a penészspóra sem, amely komoly egészségügyi kockázatot jelent a család minden tagjára, a hagyományos csempék esetében. Zuhanyzás után elegendő csak lehúzni a nedvességet egy ablaktörlővel, hogy tiszta és száraz legyen az üveg, így a vízkő lerakódásától sem kell tartani.

    Egy dologra kell csak odafigyelni, amikor egyedi üveg zuhanykabin készítés lehetőségében gondolkodunk. Éppen az egyediségük miatt könnyedén elszállhatnak a költségek, ha túlgondoljuk a küllemét. Érdemes szakértő segítségét és javaslatait kérni, valamint kijelölni egy meghatározott költséget, amelybe mindenképpen bele akarunk férni. Az azonban általánosan elmondható, hogy az egyedi üveg zuhanykabinok beépíttetése ma már nem jelent horror költséget a családnak.