Hónap: 2018 március

  • Kora tavaszi friss ételek!

    Elérkezett a tavasz és ha te is szeretsz piacra járni, akkor biztosan láttad azt, hogy egyre több friss zöldség és gyümölcs áll a polcokon. Láthattad a zöld hagymákat, a piros retket és persze a fejes saláta vagy a kígyó uborka sem hiányozhat a polcokról. Ezek a friss zöldségek bizony nagyon jól esnek a hosszú tél után. Ebben a bejegyzésben néhány hasznos ötletet adunk ahhoz, hogy hogyan is fogyaszd vagy készítsd el ezeket a friss zöldségeket.

    Kezdjük a hagymával. Ez az a zöldség, amelyik a legváltozatosabb módon készíthető el. A főzés során például helyettesíthetjük vele a vöröshagymát, így bármelyik kedvenc ételünket elkészíthetjük vele.
    Ha a zöldhagyma frissességét szeretnénk élvezni, akkor érdemes a reggeli szendvicsünk mellé elfogyasztani, vagy valamilyen salátát készíteni belőle. Nagyon finom lehet egy ecetes öntettel. De ha szereted a körözöttet, akkor azt is kiválóan fűszerezheted a zöldhagymával.

    A másik kedvenc tavaszi zöldségünk a retek. Ez az aprócska kis piros zöldség önmagában is nagyon finom rágcsálni való, de a szép színe és a jellegzetes gyökere miatt bizony a hidegtálakon is nagyon jól mutathat.
    Azonban ha ilyenkor kora tavasszal a vasárnapi ebédet egy igazi friss salátával együtt szeretnétek elfogyasztani, akkor fejes salátát, vagy kígyó uborkát érdemes megvásárolnotok.
    Ugye te is emlékszel még arra, hogy milyen finom volt a nagyinál a rántott csirke, sült krumpli és a tejfölös uborka saláta vagy a leforrázott fejes saláta?
    Ha pedig szeretnél egy kicsit megújulni, akkor kipróbálhatod a mediterrán tájakon olyan népszerű tzatziki öntetet is.

    Levesre vágysz? Arra is van lehetőség! Készíts egy hideg uborkalevest. Rendkívül egyszerű, hiszen csupán egyetlen hozzávalóra a kígyó uborkára lesz szükséged.

  • Mikor ajánlott a légi szállítmányozást igénybe venni?

    A fuvarozási alternatívák közül a repülővel való szállítmányozás számít a lehető legmegbízhatóbbnak. Sokkal gyorsabban célba érnek a szállítandó dolgok, áruk, mint bármelyik más egyéb módszerrel, arról nem beszélve, hogy itt tudhatjuk a legnagyobb biztonságban értékeinket. Azonban biztos, hogy a rakodóknak szükséges lesz egy rövid ideig igénybe venni egy autót is, mivel így juttatják fel a szállítmányt a gépre, majd a leszállást követően ugyanígy továbbítják az illetékes címre.

    Elsősorban olyan dolgok szállítására érdemes a légi szállítmányozás módszerét alkalmazni, amelyek drágábbak és gyorsan el kell jutniuk a célállomásra. Ha a küldeménynek nagyon rövid a szállítási határideje, de mégis nagy távolságban levő helyre létfontosságú kézbesíteni, akkor csak a légi fuvar kerülhet szóba, hiszen más közlekedési jármű nem képes ilyen rövid időn belül teljesíteni a feladatot.

    Kövessük nyomon az áru útját!

    Előnyei közé tartozik még, hogy a rakomány nyomon követhető és különösebb csomagolással nem szükséges ellátni, ugyanis speciális eszközökkel és módon történik az elhelyezésük. Számolnunk kell azzal, hogy bizonyos dolgok nem kerülhetnek fel a gépre, tehát azok szállítására más megoldás lesz szükségszerű. Ezek közé sorolhatók a különböző veszélyes, vegyi és mérgező anyagok, tűzijátékok és még számos nem biztonságos, mások életét veszélyeztető eszközök.

    Gyors és precíz megoldás!

    A légi szállítmányozás díja magasabb, viszont teljes mértékben kifizetődő a pozitívumai miatt, valamint bármelyik kontinens elérhető vele. Ha fontos szempont a gyorsaság, precizitás, pontosság és a tervezhetőség akkor a legjobb választás a repülővel való szállítás. A fuvarral kapcsolatban kiállításra kerül egy fuvarozási szerződés is, amelyet a légitársaság fog elkészíteni.

  • Egy igaz történet feldolgozása a mozikban!

    Ha titeket is érdekel a történelem, akkor mindenképpen érdemes ezekben a hetekben többször is elmennetek a moziba, hiszen több olyan film közül is választhattok, amely az egész világ életében jelentős szerepet játszó történelmi eseményt mutat be. Még mindig vetítik „A legsötétebb óra” című, a második világháború legfontosabb döntését feldolgozó, Oscar-díjjal kitüntetett filmet. De már vetítik „A Pentagon titkait” is. Ez a film az újságírók munkájának veszélyeit, közreműködésük jelentőségét egy egyedülálló történelmi eseményen keresztül mutatja be. Most már megnézhetitek egy a közelmúltban, Afganisztánban történt hadművelet feldolgozását is. A „12 katona” című film erről szól.

    Miért érdemes megnéznetek ezt a filmet?

    A film az egész világot megdöbbentő, 2001. szeptember 11-én Amerikára, a World Trade Center épületére lesújtó terrortámadásra adott válaszcsapást dolgozza fel. Ez után a borzalmas esemény után azonnal reagált az amerikai vezetőség. A cél, az al Kaida által irányított, tálibokból álló, rettegett afgán terrorhálózat megsemmisítése volt. Az egész országra kiterjesztett hatalommal rendelkező véres haderőt egy 12 főből álló különleges osztag bevetésével értek el.

    A legfontosabb helyszín a harctér, amely Afganisztán több, mint 3000 méter magas hegyei között található. A harctéren pedig folyamatosan olyan csatákat láthatunk, ahol légi támadások kíséretében, lóháton a 21. század legmodernebb fegyvereivel és technológiai felszereléseivel harcolnak a tankok ellen.

    A film másik igazi sajátossága az, hogy egyedi módon mutatja be az amerikai katonák és a velük együtt működő afgán harcosok között kialakult emberi kapcsolatokat is. A rendkívüli élethelyzetekben kialakult férfibarátságokról és a bajtársiasságról is sokat megtudhatunk ebből a filmből.

  • Elterjedt WC fülke és WC kabin típusok – Üveg WC fülkék

    Ha szeretnénk követni a legújabb, legmodernebb trendeket, akkor ez a mi termékünk! A biztonsági üvegből készült WC fülkék és WC kabinok exkluzív megjelenést biztosítanak bármelyik közösségi vizesblokk helyiségben. Előző bejegyzésünkben a kompaktlapos fülkékről volt szó, érdemes azt is elolvasni, ha jobban meg szeretné ismerni a WC fülkék legelterjedtebb típusait.

    Az üveg WC fülkék és kabinok jellemzői

    Az üveg WC fülke és WC kabin teljesen vízálló, könnyen tisztítható és rendkívül jól néz ki. Magasfényű megjelenése megfelel a legújabb divatirányzatoknak. Akár egyedi motívumokat is rendelhet, melyek megjelennek majd az üveg WC fülkéken. Ezekhez a fülkékhez általában rozsdamentes acél szerelvényeket rendelnek, mivel ezekkel a kiegészítőkkel néznek ki a legjobban és az áthidaló profilok pedig a legtöbb esetben alumíniumból készülnek. Ezek a típusok is hasonló méretekkel bírnak, mint a laminált és a kompaktlapos fülkék, kabinok. Magassága 200 centiméter, szélessége 90 centiméter, mélysége pedig 120 centiméter. Az üveglapok vastagsága pedig 12 milliméter, ami két darab 6 milliméteres üveglapból tevődik össze (dupla üveg). Rendkívül időtálló, strapabíró és könnyű tisztíthatóságú.

     

    Honnan szerezhetjük be az üveg WC fülkéket?

    Ha igazán exkluzív megjelenést szeretne a közösségi vizesblokk helyiségében, akkor mindenképpen válassza az üvegből készült WC válaszfalakat és WC kabinokat. Ezt a terméket az SVM Sortiment Vállalkozási Kft. honlapján rendelheti meg, illetve kérhet árajánlatot.

  • Húsvéti szokások

    Hamarosan elérkezik a Húsvét. Ez az egyik legfontosabb vallási ünnep, azonban számos népszokás is kapcsolódik hozzá. Ma már hazánkban is a négynapos ünnepek közé tartozik a Húsvét így jut időnk a szokások élvezésére, valamint a kikapcsolódásra is.

    Melyek a legismertebb húsvéti népszokások?

    Ez az ünnep a nagyböjt időszakának a végét jelenti, ezért ilyenkor tradicionális ételeket fogyasztunk. Szombat esténként szinte minden családban főtt sonkát és tojást valamint friss kalácsot esznek. Húsvét vasárnapján pedig az ünnepi asztalra kerül a bárány is. Persze az ünnepi asztalról ilyenkor sem hiányozhatnak a finom sütemények sem.

    A Húsvét a családi ünnepek közé tartozik, ilyenkor is meglátogatjuk a rokonokat és az ismerősöket is. A hagyomány szerint Húsvét hétfőn a fiúk és a férfiak felkeresik a kedves lányokat és az asszonyokat azért, hogy megöntözzék őket.
    A másik fontos húsvéti családi szokás az ajándékozás. Ezt természetesen a gyerekek várják nagy örömmel. Hiszen ajándékot kapnak és adnak is. Csokoládé nyuszi, bárány és tojás biztosan ott lesz az ajándékok között.

    A Húsvét egyik legfontosabb jelképe a tojás. Mondhatjuk azt is, hogy nincsen Húsvét tojás nélkül. Korábban említettük a csokoládé tojásokat, a főtt tojásokat most pedig a tojás festésről írunk néhány szót.

    Igen a hímes tojás…

    A hímes tojás készítés is nagyon népszerű. Már néhány héttel Húsvét előtt elkezdik a gyerekek, hiszen a hímes tojásokat nemcsak ajándékba adják, hanem gyönyörű szép díszeket is készítenek belőle. Így már több nappal az ünnep előtt kellemes hangulatot termethetünk az otthonunkban.

    Mire figyeljetek a hímes tojás festésnél?

    A tojások bizony könnyen törnek, ezért fontos, hogy nagyon figyeljetek, amikor kiszúrjátok a végeit és kifújjátok a sárgáját és a fehérjét. Számítsatok arra is, hogy a tojás belső része bizony sűrű és emiatt is nehéz lesz eltávolítani.

  • Elterjedt WC fülke és WC kabin típusok – Kompakt WC fülkék

    Előző bejegyzésünkben a laminált anyagú WC fülkékről és WC kabinokról írtunk. Ha szeretné elolvasni, akkor kattintson a linkre, viszont ebben a bejegyzésben a kompaktlapos fülkékről lesz szó.

     

    Miért fontos a minőségi WC fülke és WC kabin?

    Ahogy az előző bejegyzésben már írtuk rendkívül fontos, hogy közösségi vizesblokk helyiségünkben megfelelő minőségű és kinézetű WC fülke, WC kabin kapjon helyet. Minden ilyen helyiség más és más, de szerencsére ma már elég sokféle típus közül választhatunk. A laminált fülke nem a legjobb megoldás olyan helyiségekbe, ahol zuhanyzó is helyet kapott, vagy nem jó a szellőzés. A kompaktlapos WC fülke és WC kabin viszont kiválóan elvégzi a feladatot olyan helyiségekben is, ahol nem jó a szellőzés, vagy nagy a nedvesség és a pára. Nézzük meg jobban a jellemzőit és hogy honnan tudja beszerezni a kompaktlapos WC fülkéket.

    A kompakt WC fülkék jellemzői

    Anyagát tekintve vékonyabb, mint a laminált típus, vastagsága csak 12 milliméter és mindkét oldalán azonos felületű műgyanta kompaktlap kap helyet. Szürke színű műanyag, nylon bevonatú szerelvény az alapértelmezett típus, azonban itt is meg lehet változtatni, ha mást szeretnénk. Profilja pedig natúr alumínium. Standard mérete megegyezik a laminált típusoknál leírtakkal, vagyis 90 centiméter széles, 200 centiméter magas és 120 centiméter mély. Ennél az anyagnál csak két alapszín kapott helyet, a fehér és a világosszürke, de természetesen, ha mások az elképzeléseink, akkor ez a két színen felül is vannak lehetőségeink. Legfőbb jellemzőjük, hogy víz-, kopás-, nyomás-, és törésálló felülettel rendelkeznek, ráadásul tisztításuk gyors és egyszerű, felületük higiénikus.

     

    Honnan tudunk beszerezni ilyen típusú WC fülkéket?

    Tekintse meg az SVM Sortiment Vállalkozási Kft. honlapját és nézzen körbe a hatalmas Sortiment típusú WC válaszfal és WC kabin kínálat között.

  • Kirándulás Rómába!

    Elhúzódott a tél és lehet, hogy már te is nagyon várod a tavaszt és szeretnél már a közel jövőben feltöltődni, utazni. Ha ez igaz, akkor érdemes a nemzeti ünnepünk ideje alatt ellátogatnod egy mediterrán városba például Rómába. Ebben a városban kipihenheted magad és élvezheted a napsütés örömeit is. Ez a város ilyenkor 15-20 fok körüli átlaghőmérséklettel várja az érdeklődőket.

    Hogyan juthatsz el Rómába?

    A várost gyorsan és könnyen megközelítheted repülőgéppel, hiszen számos járat indul innen Budapestről az olasz fővárosba. De ha csoportos kiránduláson szeretnél részt venni, akkor választhatsz az utazási irodák ajánlatai közül is. Ebben az időszakban több iroda is szervez kirándulást Rómába.

    Mi mindennel vár téged Róma?

    Róma a hatalmas területű, egyedi kultúrával rendelkező ókori világbirodalom központja volt. Látványosságokban bővelkedik ez a gyönyörű mediterrán nagyváros. Bizony ezek a műemlékek ma is láthatóak. Ezen kívül Róma több évszázada releváns szerepet tölt be a keresztény vallás életében is.
    Ezen a kiránduláson megtapasztalhatod, hogy élőben sokkal szebb a Colosseum, a Pantheon, a Forum Romanum, a Capitolinus, a Circus Maximus, a Traianus vásárcsarnoka, a Trevi Kút, a Szent Péter Bazilika, a Vatikáni Múzeum, a Sixtus kápolna, a Santa Maria Maggiore-bazilika. Bizony még nagyon sok gyönyörű látnivalót írhatnék ide.

    Persze a római kiránduláson sem hagyhatod ki a jellegzetes olasz étel és desszertkülönlegességeket sem. Olaszország gasztronómiája egyedül álló, ez a térség mindenben bővelkedik. A tészta ételek, pizzák, lasagnék, a halkülönlegességek, a mediterrán gyümölcsök és zöldségek például a narancs, az oliva, a fagylalt, a tiramisu, az eszpresszo, a kapucsinó, a limoncello bizony minden napra ad egy újabb meglepetést. A zene varázsa és sok színűsége pedig szintén az egyedi olasz dolce vita-t idézi fel.