Hónap: 2017 április

  • Somlói borvidék

    A bor egy több évezrede fogyasztott csodálatos ital. Ma sem tudunk olyan ünnepi rendezvényt említeni, ahol ne fogyaszthatnánk el valamelyik fajtáját, hiszen hazánk is bővelkedik számos borvidékben. Jellegzetes aromás italok az ország számos területén megtalálhatóak. Az egyik ilyen terület Somló környékén található.

    Somló-hegy és borvidék

    A somlói borvidékről

    A somlói borvidék hazánk legkisebb területén található. Mindössze egyetlen domb lejtőire telepítettek szőlőlugasokat, így egy látogatás alkalmával mindent megtudhatunk a térség jellegzetes borairól és a szőlő termesztés, valamint a borkultúra kialakulásáról is. Rendkívül izgalmas történetekre számíthatnak, hiszen a térségben valószínűleg a rómaiak telepítettek először szőlőültetvényeket és a honfoglalás idejétől napjainkig folyamatosan hangsúlyos szerepet kapott a bor. Ebben szerepe van annak is, hogy a vulkáni eredetű talaj egyedi aromákat biztosít a bornak. De a domb fekvése miatt ma is számos jellegzetes savakban gazdag, telt, ugyanakkor kellemesen lágy illatú borokat termelnek itt. Olaszrizling, Furmint, Juhfark, hogy csak a legismertebbeket említsük. Ezeket a borokat természetesen a kirándulás alatt számos helyen meg is kóstolhatjuk, a borvidék ugyanis több pincészettel várja az érdeklődőket. A rengeteg íz között bizonyára önök is megtalálják a kedvencüket és sok más vendéghez hasonlóan a későbbiekben is rendszeresen visszatérnek a kedvenc pincészetükbe. De, ha valami különlegeset keresnek, akkor is kiváló lehetőségeket jelent a Somlói borvidék, hiszen a szakértők folyamatosan törekednek a megújulásra is. Ennek keretében az 5Ház Borbirtok a Pécsi Tudományegyetemmel együttműködve a ritkaságnak és különlegesnek is számító Bálint szőlő termelését valósítja meg, vagyis a borok szerelmeseit is várja Somló. Amennyiben haza is visznek a borból, ne felejtsenek el egy minibárt is venni hozzá!

  • Hétvégi kikapcsolódás, felkészülés gyógyfürdőzésre

    Igaz, hogy már tavasz van, és egyre gyakrabban és hosszabb ideig süt a nap, azonban még ilyenkor is sokszor esik az eső és bizony hűvösek a nappalok is, ezért szükségünk van olykor- olykor a testünk átmelegítésére is. Erre a helyzetre adnak kiváló lehetőséget a gyógyfürdők. Kellemes meleg, sőt forró vízzel várnak mindenkit, így aztán néhány óra alatt teljesen feltöltődhetünk. Persze számos dologra kell figyelnünk, mielőtt elindulunk. Fontosak az előkészületek.

    Széchenyi gyógyfürdő

    Először is gondold végig, hogy mi mindenre lesz szükséged a komfortos kikapcsolódáshoz. Törölköző, papucs, fürdőruha, fürdőköpeny. Mindenképpen nézd át ezeket a holmijaidat, ellenőrizd az állapotukat. Lehet, hogy a papucsod elkopott, a törölköződből, vagy a fürdőköpenyedből esetleg hiányzik néhány szál, fürdőruhád talán ki is nyúlt. Ahhoz, hogy tökéletesen jól érezd magad szükséged lesz a kényelmesen használható öltözékre is. Gondolj magadra is, mert az is előfordulhat, hogy a te tested is átalakult az utóbbi néhány hónapban, ezért próbáld fel a fürdő ruhádat és a papucsodat is. Ha tökéletesen passzol és jól is érzed magad benne, akkor minden feltétel adott ahhoz, hogy fantasztikusan kikapcsolódj a fürdőben. Ha nem tetszik, vagy gond van a mérettel, akkor vásárolhatsz új öltözékeket, vagy bérelhetsz a fürdőben is.

    Most, hogy a lazításhoz, a fürdőzéshez legszükségesebb holmikat átnézted és előkészítetted, foglalkozz magaddal is. Gondolj a testápolásra is. A több órán keresztül  eltartó fürdőzés után ugyanis, alaposan le kell tisztítanod a bőröd, és a hajad is. A gyógyvíznek ugyanis, igen erőteljes, szokatlan illata van. Fontos, hogy vidd magaddal a tusfürdődet, a testápolódat, a samponodat, a hajbalzsamodat és a fésűidet is. Az alapos test és hajápolás után feltöltődve térhetsz vissza a mindennapokba. Ha pedig elbűvölő külsőt is szeretnél, akkor a smink készletedet is csomagold be.

  • Miből készül a szúnyogháló

    A szúnyogháló megakadályozza a különféle bogarak, pókok rovarok valamint a madártoll, szösz és falevelek bejutását a lakásba. Mindezen tulajdonságain felül a szúnyogháló biztosítja a megfelelő szellőzést az ott élők számára. További előnyös tulajdonsága, hogy hozzájárul a biztonsághoz is, így nem kell attól tartanunk, hogy kedvenc háziállatunk például kiszökik a lakásból.

    Miből készül a szúnyogháló?

    A hosszú élettartamú és erős, az időjárási viszontagságoknak kellően ellenálló darabok üvegszálas alapra készülnek, UV stabil bevonattal általában szürke színben. A szövésének és színének köszönhetően szinte alig észrevehető felszerelt állapotban.

    szúnyogháló típusok

    Melyek a leggyakoribb szúnyogháló típusok?

    Talán a fix keretes szúnyogháló a legtöbbet alkalmazott típus normál vagy aluplast ablakok esetében. Itt a szúnyogháló egy keretre kerül felszerelésre, amely készülhet alumíniumból, műanyagból vagy éppenséggel fából. Ennek rögzítése az ablakkerethez általában csavarkötéssel történik.

    A következő típus a könnyen kezelhető és kis helyigényű rolós szúnyogháló. Fix keretes társával ellentétben ez könnyen eltüntethető akár egy mozdulattal. A szúnyogháló tartószerkezete alumíniumból készül (kivétel az acélrugók). A háló a lefutósínben két kefe között helyezkedik el, amely közel 100%-os védelmet biztosít mindenféle repülő rovar ellen.

    Az egyoldali rugós szúnyogháló egyszárnyú ajtók esetében javasolt. Ez is könnyen kezelhetők és kis helyigényűek és egy mozdulattal szintén eltönkretehetőek. Működése hasonló a rolós társáéhoz. Itt is a háló két kefe között helyezkedik el egy lefutósínben.

    A kétoldali rugós szúnyogháló kétszárnyú ajtók esetén javasolt. Felépítése teljes egészében megegyezik az egyoldalival, csak megduplázott kivitelben. Előnye, hogy ezzel a megoldással bármikor szabaddá tudjuk tenni a teljes ajtót. Szoktuk javasolni olyan esetekben, amikor a kétszárnyú ajtón redőny is van. Ez a típus szinte minden ajtóra felszerelhető.

    A pliszé szúnyogháló mind ablakokra, mind ajtókra tökéletes megoldást jelentenek. A rendszer nagy előnye, hogy általa akár hatalmas méretű nyílászárók szúnyoghálóval történő ellátása is könnyen megoldható. Szerelhető kávába vagy L profil segítségével keretre. Mivel a szerkezet teljes vastagsága 25 mm, így akár zsalugáterek, vagy vasrácsok közé is szerelhető. A szúnyogháló bárhol megállítható, így fix szárnnyal ellátott nyílászáróra is ideális megoldás.

    Ha költséghatékony megoldás szeretne a rovarok és bogarak otthonától történő távoltartására akkor bízza szakemberre a szúnyogháló beszerelését és kérje díjmentes felmérésünket most!

  • Kanyaró

    A különböző betegségek által okozott veszélyeknek sajnos folyamatosan ki vagyunk téve. Szinte naponta kerülünk olyan környezetbe, amely kisebb, nagyobb mértékben veszélyezteti az egészségünket. Gondoljunk csak a levegő szennyezettségére. A szmog szinte mindenhol jelen van. Sajnos azonban súlyos szövődményekkel együtt járó, sőt sokszor halálos kimenetelű fertőző megbetegedések áldozatai is lehetünk. Egyik ilyen betegség a kanyaró.

    A kanyaró járványról az elmúlt időszakban ismét sokat hallhattunk, hiszen hazánkban is számos kórházban azonosították a betegség tüneteit. Nem szabad megijednünk, mivel a megfelelő védőoltásokkal elkerülhetjük ezt a betegséget.

    Hogyan alakulhat ki a járvány ha van védőoltás?

    Igaz, hogy a kanyaró elleni védőoltás 1969 óta a kötelező védőoltások közé tartozik, így az abban az évben vagy később születtek már bizonyos értelemben védettnek tekinthetőek. De ezt a védőoltást 15 hónapos korban kapták meg a kisbabák. Így az újszülöttek fokozottan ki vannak téve a fertőzés veszélyének. Ezen kívül veszélyeztetett lehet a felnőtt lakosság is, mivel egyértelműen nem határozható meg az, hogy mennyi ideig biztosít védettséget a vakcina. A kanyaró elleni kötelező védőoltások történetében következő fontos dátum az 1989-es év volt. Ettől az évtől kezdve már minden gyermek két védőoltásban részesül. Először 15 hónapos, majd 11 éves korban kapják meg a gyerekek a vakcinát. Ez azt jelenti, hogy 11 éves kortól kezdve tekinthetőek védettnek a gyerekek. Persze nagyon ritka esetben a kanyaró elleni védőoltás ellenére is kialakulhat a betegség. Illetve meg kell említeni még az oltás ellenes kampányok következményeit is. Ezek a kampányok azt állították, hogy a kanyaró elleni védőoltás autizmust okoz, ezért több szülő döntött úgy, hogy nem adatja be gyermekének a vakcinát, így sajnos sokan megbetegedtek. Azonban bebizonyították, hogy a vakcina összetevői nem vezetnek autimushoz.

    Mit tegyél, ha 1969 és 1989 között születtél és szeretnél teljes védettséget a kanyaró ellen?

    Ebben az esetben keress fel egy magánorvosi központot, ahol biztosítják számodra a megfelelő hatóanyagokat tartalmazó vakcinát.

    Ha érdekel az egészséged, akkor talán egy korábbi cikkünket is érdekesnek találhatod majd: tippek egészségmegőrzésre

  • Hogyan neveljük gyermekeinket a digitális világban?

    A mai digitális világban már szinte mindenki rendelkezik legalább egy okostelefonnal, mellyel könnyedén el tudjuk érni az internetes tartalmakat, beszélgethetünk szeretteinkkel, barátainkkal, filmet nézhetünk és még számos elfoglaltságot találhatunk. Sok szülő úgy gondolja, hogy az alapvető nevelést is megoldhatják telefonon keresztül. Pedig ez nagyon nem jó ötlet. A Kaspersky Lab tanulmánya szerint az internetező szülők harmada sokkal kevesebbet beszél gyermekével és 21%-uk szerint sérült a szülő-gyermek kapcsolat, mivel nem mindenki tudja helyesen használni az internetet. A Facebookon nem csak rendes emberek vannak, hanem olyanok is, akik könnyedén ki tudják használni a szülők meggondolatlan lépéseit.

    Ne értsenek félre, az internet csodálatos dolog, mivel át tudjuk vele hidalni az időzónák és határok állította akadályokat. Szinte már bárkivel társaloghatunk videózhatunk élőben, úgy hogy a másik fél több ezer kilométerre tartózkodik. Az internet viszont nem helyettesítheti a szemtől-szembeni beszélgetéseket, mivel egy „csetelés” sokkal kevesebb ingert vált ki, mintha élőben társalognánk. A gyerekeknek pedig kellenek a megfelelő ingerek, hogy a jövőben, majd megfelelően tudják kezelni a szituációkat. Szülőként az a dolgunk, hogy megfelelő viselkedésre tanítsuk a gyerekeinket, és ezt mindenképpen személyesen kell megtennünk.

    Az internet másik nagy hátránya, hogy a fiatalok (és sokszor még a felnőttek is) folyamatosan összehasonlítják magukat a híresebb emberekkel, például bloggerekkel, celebekkel vagy modellekkel. Ez gyakran depresszióhoz vezet, vagy ahhoz az érzéshez, hogy nem vagyunk elég jók. Ezért fontos, hogy folyamatosan beszélgessünk gyermekeinkkel, meghallgassuk őket, tanácsot adjunk nekik és közösen megoldjuk a problémáikat. Ha így teszünk, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy egy jól szituált, rendes, segítőkész és megfelelő önképpel rendelkező felnőttek lesznek belőlük.